Szervezés

 

Csarnok Kft. Ügyvezető Szabó László

Ügyvezető: Szabó László, +36 20 476 94 67

CSARNOK Fémszerkezet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

1191 Budapest, Fő utca 5. adósz.: 22933025-2-43

 

Ne feledje; válasszon bármilyen nagy (árbevételű) fővállalkozót, fizessen bármekkora előleget, a végén úgyis mi, vagy a hozzánk hasonló, irodákon túl szakemberekkel és eszközökkel is rendelkező “kicsik” fogják nem csak igénye szerint megtervezni, műszaki ellenőre felügyeletével felépíteni, de meg is finanszírozni az Ön csarnokát!

 

A „CÉGCSOPORT” önállóan is működő kisebb Kft-k projekt-jellegű társulása, a SZERVEZÉS mindössze néhány telefonból, e-mail-ből és az ütemterv meghatározásából áll.

A Megrendelők körében két okból is népszerű lett ez a társulási forma:

– A CSARNOK Kft a komplex, „kulcsrakész” megvalósítást generálkivitelezői díjak felszámítása nélkül, a társulás egyes tagjai munkájának összehangolásával, szervezésével végzi, így más fővállalkozóknál lényegesen kedvezőbb árat tudunk ajánlani Önnek. Szó sincs önzetlenségről, egyszerűen nem kívánunk más munkája után sápot szedni.

– Hasonlóan fontos szempont, hogy az egyes tagok önállóan, áttételek nélkül, közvetlenül is megbízhatók egy-egy részfeladattal, elérhetőségeiken felkereshetők.